Több kritériumnak kell megfeleljen egy ruhadarab ahhoz, hogy azt biztosan megvegyék a vásárlók. Ma már akkora kínálat van a különféle termékekből, hogyha valamivel nem vagyunk képesek felkelteni a vásárlók érdeklődési körét, akkor bátran lehúzhatjuk a rolót, mert az általunk gyártott vagy forgalmazott modell nem lesz kelendő. Itt térhetünk ki a csipke szalag méteráru fontosságára. Gyakran elég egy kis kacérság, hogy máris izgalmassá tegyük a kínálatot. Nem nagy dolog a csipke szalag méteráru felvarrása, de mégis olyan egyedi hangulatot tud nyújtani, hogy máris lecsapnak rá az érdeklődők. A modelltervezők jó, ha ezt figyelembe veszik, de a kivitelezőknek sem árt tudni erről. A varrás, mint szakma, elég felkapott az utóbbi időkben, még úgy is, hogy a gépek sok feladatot el tudnak végezni. Lehet, hogy a csipke szalag méteráru nagyüzemben van előállítva, de az biztos, hogy a felhelyezése már kézimunkát igényel. Többféle kivitel létezik belőle, ezért jól nézzük meg, hogy mégis melyiket rendeljük és az milyen árban van. Érdemes mindig adni a részletekre.
A szakatex.hu weboldalon például a jól ismert elasztikus pamut méteráru igazán kedvező feltételek mellett szerezhető be. A sajátos tulajdonságokkal bíró anyag minden szempontból kivételes. Felsők, fürdőruhák és fehérneműek készítésében játszik fontos szerepet. Kellemesen simul hozzá a bőrhöz és engedi lélegezni. Az elasztikus pamut méteráru szálai között könnyedén átjár a levegő. Színe és mintája tetszés szerint választható. Ne kapkodjuk el a rendelést, főleg akkor, ha ebből akarunk egy új stílusú terméket létrehozni. 10 méternél kevesebbet nem áll módunkban megvásárolni, de ennél úgyis jóval többre lesz szükség, már csak néhány próbamodell megalkotásához is. Ha netán különleges elképzelésük van az adott elasztikus pamut méteráru típussal szemben, akkor megéri azt idejében jelezni az értékesítő felé, mert beszerzi vagy legyártja a kellő kivitelt. Amint kézhez kapjuk az választott anyagot, már kezdhetünk is hozzá az alapos munkához.