Repedt szélvédő javítás modern anyagokkal

A kavicsfelverődés vagy az útburkolat darabjainak felpattanása az autóüvegre igen nagy károkat tud okozni. Ha az üvegen csak apró sérülés keletkezik, a megfelelő szakember jó eséllyel ki tudja javítani, azonban a repedt szélvédő javítás kevésbé kivitelezhető. Ennek oka, hogy a repedés nagy valószínűséggel tovább „fut” majd a javítás után, így a szélvédőcsere elkerülhetetlen lesz.

Az autouvegek.hu szakemberei szerint, éppen ezért nem javasolt a repedt szélvédő javítás. Ha már szélvédőcserére kerül sor, akkor sem kell bosszankodni, mivel a művelet nagyon gyorsan készen van, az árak pedig alacsonyak. A cég vállalja a munkát Casco nélkül Budapest körzetében és ha Casco is van, akkor az ország bármelyik területén. Az autóüveg javítási és beépítési munkákra 10 évre szóló garancia vonatkozik. A mai modern ablaküveg ragasztóknak köszönhetően, az egész folyamat 3-4 órán belül elkészül. Ilyen feltételek mellett nem igazán éri meg a repedt szélvédő javítással próbálkozni, hiszen csekély az esély a sikeres eredményre. Ha sor kerül a szélvédő cseréjére, tanácsos minőségi üveget választani. Ezek azok a termékek, amelyekről csak az autómárka jele hiányzik, de minőségük megegyezik azzal, amit az autógyártása során beépítenek.

A Pilkington szélvédő árak, a magas minőség ellenére is, mindenkinek megfizethetőek. Hogy a konkurencia áraival versenyt tudjon tartani, a konszern áruválasztéka ma már tartalmazza a márkaidegen spanyol, magyar, lengyel és kínai termékeket is. Ezzel a lépéssel megnyitotta a minőségi szélvédők hazai piacát, a kisebb anyagi forrásokkal rendelkezők előtt is. Amennyiben érdeklik a Pilkington szélvédő árak, a Budafoki úton üzemelő szerviz honlapján megtekintheti a cég elérhetőségeit.

A szélvédők beépítéséhez csak olyan anyagot és technikát használnak, ami biztosítani tudja annak tartósságát. Ne várja meg, hogy a törött szélvédő kockáztassa az Ön és autója épségét, hiszen a szélvédő csere a megfelelő szakemberek segítségével gyorsan és zökkenőmentesen lezajlik bárhol, ahol kényelmesebb.