Főleg fiataloknál látható, hogy az okostelefon kijelzőjük teljesen össze van törve. Sőt, vannak, akik egyenesen büszkék rá, hogy a telefonjuk tükrözi az előző esti durva buli hangulatát, vagyis össze vissza törött. Érthető, hogy nem ők lesznek azok, akik rohannak másnap reggel a hivatalos apple szerviz ügyfélszolgálatára és kérjék az Iphone érintő képernyő cseréjét. Nem, ők lesznek azok, akik addig fogják használni törött kijelzővel a telefont, amíg működik, és majd csak az utolsó pillanatban viszik be a hivatalos apple szerviz valamelyikébe. Több szempontból is előnytelen ez a magatartás. Először is, az ember egy törött telefonra kevésbé fog vigyázni, mert már úgyis törött, annak úgyis mindegy indokkal. Így egy törött kijelzőből gyorsan törött telefon lesz, és hamarabb megy végleg tönkre. Továbbá, ha csak kis törés is van a telefonon, a további használattól tovább reped és a kis bajból nagyobb lesz. Végül pedig egy törött Iphone érintő nagyban csökkenti a telefon használatának élményét.