A cirkon anyagból készült koronák többfélék lehetnek, aszerint, hogy hány fog pótlását kell megoldani a segítségével. A cirkon korona árak is természetesen ennek megfelelően alacsonyabbak vagy magasabbak. Lehetőség van akár 1 fog pótlására is korona formájában ezzel az anyaggal. Ebben az esetben, ha a pótolni kívánt fog gyökere egészséges, akkor lecsiszolják a felszínélt, amire mint egy kis sapkát vagy koronát, ráhúzzák a számítógép segítségével elkészített cirkon koronát. Ennek a költsége a legalacsonyabb a most felsoroltak közül. A következő eset, amikor több fog pótlását kell megoldani. Ilyenkor hidat szoktak készíteni, amit vagy a hiányzó fog melletti fogakon rögzítenek, vagy ha nem lehet azokat ilyen célra használni, akkor beültetnek egy mesterséges foggyökeret és az fog a híd lábaként szolgálni. A cirkon korona árak ebben az esetben már magasabbak, mint az előzőben, hiszen több koronát is kell készíteni. Van még egy eset, amikor a teljes fogsort cirkónium használatával oldják meg. Erre legtöbbször akkor van szükség, amikor annyira sok fog hiányzik és a meglevők is olyan rossz állapotban vannak, hogy érdemes azokat kihúzni és teljesen újat készíttetni. Ilyenkor, ép fog híján, mesterséges fogakat ültetnek be, ami aztán megtartja a koronákat.