A sötétedés utáni világítás az egyik lényeges kérdésévé vált a hétköznapi embernek és az üzletember számára is. Az aktivitás nem áll le ma már a sötétedéskor, mint ahogyan régen, hiszen az otthoni és kültéri lámpák ezt az akadályt leküzdik. Sokszor olyan helyek bevilágítását kell megoldani LED mélysugárzó segítségével, mint például a közlekedők, folyosók és irodák, ahol sokszor teljes napsütés mellett is félhomály uralkodik. Ilyenkor lényeges, hogy legalább olyan erős legyen a fény, hogy mindent jól láthasson azalatt az ember, de ne túl élénk, hiszen az zavarná a szemet.
A LED mélysugárzó remekül megoldja a nagyobb terek bevilágítását úgy, hogy töredékét fogyasztja a régi típusú izzókhoz képest. Ennek a korszerű technológiának köszönhetően nem feltétlenül muszáj hatalmas csillárokat vagy lámpákat felszerelni sehová, hiszen akár már 3 milliméteres vastagságú álmennyezetbe is belesimulnak, ami már-már rekordnak számít.
Ilyen kis helyről olyan erősségű fény tud áradni, amiről régen még álmodni se mertek volna, illetve arról sem, hogy ez a fajta LED világítás mennyezet szintjén szinte alig kerül valamibe. Ezt a vívmányt nem szabad és nem is lehet figyelmen kívül hagyni, főleg akkor ha valaki üzletember és a vállalatának megvilágítását kell megoldania.
Az első, amire ilyenkor gondolnia kell, hogy hány LED égőre lesz majd szüksége. Ekkor a pillanatnyi kiadásokról el kell feledkezni, hiszen a LED-es világítás olyannyira hosszan és megbízhatóan működik, amit más világítótest nem lenne képes elvégezni. Nemcsak az élettartama hosszú, de a fogyasztása szinte már elhanyagolható a régi típusokhoz képest.
Az élettartam pedig a LED világítás mennyezet esetében nem csökken a fel- és lekapcsolások számával, hanem a garantált üzemidő megmarad. Nincs amin gondolkodni. Tulajdonképpen ez a jövő! Az energiaköltségeket mindenképpen csökkenteni kell előbb-utóbb, a minőségből pedig nem szabad lehagyni. A LED világítás mennyezet ezt már mind tudja. A kérdés, hogy már most elkezdik-e használni, vagy az utolsó percig kivárnak a vállalkozók vele?