Elsőre nem gondolnánk rá, de az otthonunk talán egyik legveszélyeseb helysége a fürdőszobánk. Egy fürdőszoba számtalan olyan veszélyt rejt, ami akár komoly sérüléseket is okozhat. Ott van rögtön a csúszós csempe, a víz és az elektromos eszközök pedig köztudottan nincsenek jó viszonyban.A kád és a zuhanykabin pedig szintén több véletlen baleset helyszínéül szolgált már. Ezért is találtak fel jónéhány olyan egyszerű és praktikus eszközt, amivel könnyen és egyszerűen biztonságosabbá tehetjük a fürdőszobánkat. Ilyen például a csúszásgátló fürdőkádba, amit feltétlenül szerezzünk be az otthonunkba, ha még nincsen. A gyerekek, idősek számára még fontosabb a csúszásgátló fürdőkádba felhelyezése a kád aljába. De ez nem jelenti azt, hogy csak ők veszíthetik el az egyensúlyukat a kádból kilépve, vagy a kádban történő leülés és felállás közben. A csúszásgátló fürdőkádba mindenki számára védelmet nyújt. Hiszen a kád csúszik, ezért veszélyes. Mindig ellenőrizzük, hogy a csúszásgátló fürdőkádbastabilan rögzül-e a kád aljához. Ha igen, akkor is legyünk óvatosak, mert bár a csúszásgátló jól tapad és stabil talajt biztosít fürdés előtt, közben és után, azért nem árt ettől függetlenül is óvatosnak lenni.