Autósülés dönthető változatban

A szülők számára a legfontosabb, hogy gyerekük egészséges legyen, és mindig biztonságban. Ennek megfelelően igyekeznek a legjobb eszközöket, termékeket beszerezni nekik, már egészen pici korukra, sőt már a pocakban is óvják és védik a kicsit. A biztonságos babakocsitól kezdve a meleg, minőségi ruházatig minden apró részletre igyekeznek a szülők odafigyelni. Az autós utazások során például kiemelt figyelmet kell szentelni a gyerek biztonságára, már a kressz szabályzat is előírja, hogy 150 cm-nél alacsonyabb, valamint a 3 évnél fiatalabb gyerekeknél kötelező autós gyerekülést használni. Az autósülés kiválasztásánál a megfelelő méret az kulcsfontosságú, hiszen csak akkor tudja ellátni a feladatát, ha a gyerek testméreteihez megfelelő az ülés mérete is. Mielőtt autósülést vásárolnánk célszerű a gyereket is magunkkal vinni annak érdekében, hogy ki tudja próbálni az ülést.

Ebben az esetben tudjuk meg teljes bizonyossággal, hogy mennyire felel meg a gyereknek a kiszemelt autósülés. És ugyanígy érdemes kipróbálni azt is, hogy a gyerekülés vajon befér-e, beköthető-e az autódba. Az autósülés tulajdonságai közül a dönthetőség fontos szempont vásárlás esetében. A hosszabb utazásokon különösen jól tud jönni egy dönthető gyerekülés. Ha megdöntöd a gyerekülést, sokkal kényelmesebb lesz a gyereknek az alvás, mert így, bár nem teljesen fekvő helyzetben, de nem is egyenesen ülve kell aludnia. A dönthető gyerekülések főleg azoknak hasznosak, ahol a gyerek nehezebben alszik el autóban, nem szereti az utazásokat.