Arena 4 az új sportcsatorna

A megfelelő mennyiségű és teljes értékű mozgásra szüksége van az emberi szervezetnek, főként a gyerekeknek, hogy a testük minden tagja jól tudjon fejlődni, működni. Nem elhanyagolható ezért, hogy lehetőség szerint időközönként vagy folyamatosan űzzünk valamilyen aktív játékot, amivel alaposan átmozgatjuk megfáradt és eltunyult tagjainkat. Aki valamikor már részt vett bármilyen versenyben vagy bizonyos mozgásforma a hobbija, jó eséllyel rajong az ilyen tematikájú műsorok megtekintéséért is. Mindenki figyelmébe ajánlott az Arena 4 új televíziós csatornája. Ez az új adó a NETWORK4 csoport (TV4, Story4, Galaxy4, Film4) tagjaként fog belépni a köztudatba március 30-ikai kezdettel. Jogos kérdés, hogy milyen fő vonalon indul majd el a vetítés?

Az Arena 4 esetében kiemelt szerepet kapnak a különböző technikai sportok, amilyen a Moto GP, IndyCar, Nitro Games, valamint nem maradhatnak el a közkedvelt labdarugó mérkőzések, amik mellett az amerikai futball is nagy szerepet kap valamint a francia kézilabda-bajnokságba szintén komoly belátást nyerhetünk. Látható tehát, hogy az Arena 4 nem kispályás és minden bizonnyal kiváló szórakoztatást fog nyújtani, nekünk csak élveznünk kell a műsorokat. De itt még nincs vége. Bár a jó és gyors kocsik valamit a labdajátékok sok esetben elégnek bizonyulnak, talán mégis a küzdősportok azok, amik megadják a végső lökést. Ezekből sem lesz hiány, ugyanis az Arena 4 révén részesévé vallhatunk a Bellator, a Professional Fighting League, a KO TV, a WWE pankráció sajátos kis univerzumába. Elő a kapcsolókkal és hamarosan egy új dimenzió nyílik meg előttünk.