A Facebook szemben a Google-el

A Facebook, eredeti nevén TheFacebook, egy közösségi portál, mely manapság a kapcsolattartás és szórakozás céljából látogatott oldal. De a kezdetekkor teljesen más funkciót látott el a Facebook, de az is igaz, hogy mások is voltak a felhasználók. Megalapításakor pár egyetemista dolgozott a programon, akik a Harvard Egyetem tanulói számára készítették az akkor még bulizásra hívó oldalt. A nagy sikerre való tekintettel számos fejlesztést hajtottak végre rajta, mely által egyre többen is kerültek a felhasználók közé. Néhány év alatt már nem csak az egyetem tanulói használták a Facebookot, hanem más intézmények diákja is. Később pedig kiterjesztették az egész világra, így vált a legismertebb közösségi hálóvá. A Facebook azóta a tőzsdén is megjelent és egyre dráguló részvényei mutatják az oldal iránti egyre növő érdeklődést.